2010. aug. 15.

Megintcsak nem

Elmúlt július 31 és augusztus 14 is, így aztán kijelenthetem, hogy immáron két és fél éve menyasszony vagyok, és úgy néz ki, egy darabig még az is maradok.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. febr. 13.

A gyűrűnk Vol.2.

Ma voltunk megint gyűrűt nézni, és megvan a második jelölt is.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. jan. 23.

A gyűrűnk

Szombaton voltunk gyűrűt nézni. Neten sajna többet is találtunk, ami tetszett, de kevés minta volt, ráadásul volt néhány, ami a neten tetszett, élőben viszont egyáltalán nem. A másik probléma pedig, hogy ami nekem tetszett, az a páromnak nem, ami pedig neki tetszett, az nekem nem . De van még időnk, és több helyre is el tudunk még menni, és lehet, hogy találunk olyat, ami szebb, és mindkettőnknek tetszik. Addig pedig marad ő a jelölt.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. jan. 19.

Minden idők legjobb bevonulása és bevonuló zenéje :)

JK Wedding Entrance Dance

És így aztán a z esküvő zenék sorába felvételt nyert:

Chris Brown - Forever

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. jan. 19.

Zenék

Crystal - Őrangyal

Van néhány, és még nem választottam, kell egy bevonulós, egy gyertyagyújtós, szülőköszöntős, meg nemtudom :)

Elolvasom »

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. jan. 18.

Gyűrűk

Várom a véleményeket, ki melyikre szavaz?

(Nekem a 17-es a favorit, de szombaton megyünk konkrétan nézelődni és próbálgatni, úgyhogy majd szűkülni fog ez a kör)

1 2

3 4

5 6

7 8

9 10

11 12

13 14

15 16

17 18

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. jan. 18.

Smink

Mivel a virágom lila kála lesz, a ruhámon pedig lila öv/masni/szalag lesz, így a sminket ehhez szeretném igazítani.

Szerintetek melyik a legjobb?

 

1

2

3

4

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. jan. 18.

Virág, csokor

A csokrom lila kálából lesz, 5 vagy 7 szál.

Páromnak pedig ehhez illő kitűzője lesz.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. jan. 18.

Haj

Csak az a kérdés, hogy kibontva vagy feltűzve (valószínű az előbbi lesz)

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. jan. 18.

Menyasszonyi ruha

A fő kérdés :)

Nem szeretnék nagyon habosat, valami szalagosra gondoltam, és a lentieket tessék lila szalaggal elképzelni.

Véleményeket várok, kinek melyik tetszik a legjobban...

 

1



2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. jan. 18.

Bemutatkozás?

Bemutatkozni én személy szerint nem fogok, blogolok már egy ideje, talán inkább a párkapcsolatról ejtenék néhány szót.

Idén közvetlenül az esküvő előtt/után leszünk 5 évesek (augusztus 3.), és még ezt megelőzőleg vagy ezt követően, (ha minden szép lesz és jó) 2010. július 31-én vagy 2010. augusztus14-én esküvő lesz.

Ez a blog pedig az erre való készülődésről fog szólni.

 

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!